AZ IDŐUTAZÁS NEM LEHETSÉGES / TIME TRAVEL IS NOT POSSIBLE

Nyelvemlékek

I.

Eddig bírtam elnyújtani
ezt a karácsonyt –
most múltál el,
mikor zavarni kezdtek
a díszek, a koszorú, a fenyő,
az egy héttel később rádobott
színes szerpentinek.
Hiába is várnám tovább
eljöveteled
már úgysem égetnénk
végig a gyertyákat.

Pontosan úgy múltál el,
mint az előző évtized:
igazi tél nélkül.
Még mindig beléd botlom
a lakásban. Kerülgetem
a szétmosott pólókat,
egy fióknyi alsót és zoknit.
A konyhában is,
a tavalyi falinaptáron,
ott lógsz az önkéntes tűzoltók
szlovén egyenruhájában.
Kevesen múlott,
hogy végül megértsem,
a te meg én: kettes szám,
első személyben.

II.

Ha miketten,
mint az a chilei harminchárom,
a mélyben ragadtunk volna
(beomlott metróalagútban Pesten,
egy felhagyott szénbányában
Brennbergben, Velenjében,
vagy a postojnai rendszerben,
ősállatok brlogjában),

hogy utódok nélkül,
magunkban haljunk el,

sok százezer év múlva
igazságot kereső tudósok
(testvéreink fennmaradt ágán)
barlangimedve-csontok közt lelnének
požar perzselte csontjainkra,
és ogenj füstölte odúnk falán
a koromba kapart közös szavakra:

vánkoskabát, lónő, tengeri kutya.

*

Barlangsírjukból nincs feltámadás.«

Neowise

Három éjszakába telt,
mire a Nagy-Medve alatt
megláttam sápadt fényedet.

Ott voltál végig Vodice felett,
de elvakított a város
és más égi tünemények:
a Jupiter, a Szaturnusz
és a túl lassan fogyó Hold.

Most, hogy a primošteni sötétben
felismertem végre tiszta lényedet,
már messze jársz és tovább távolodsz.

Mikor visszatérsz,
hatezer-hétszázhatvanhat év múltán
én már nem leszek.

Velem együtt tűnik el hiányod.

Tengerfehérvár

Egy nap majd átkelünk
a Velebiteken –

az idősíkon, melyen érkezünk,
a Sveti Rok nem létezik:
tömör falként őrzik a hegyek
az elveszett kertet,
a túloldalra nem vezetnek
földbe fúrt járatok.

Zivatarok kísérnek a csúcsig,
a csúcson túl meredeken
szakad alá a partra
az átalakulás.

Mint megkerült urait,
kikről régóta jövendölnek
jósok és próféták,
kettős trónjára ültet minket
és lábunk elé omlik
a meghódolt Tengerfehérvár.

Ott és akkor,
nemmagyar és nemszlovén,
sosemvolt és sosemlesz,
kettőnknek képzelt partokon
végre felvállalhatod,

hogy társcsászárod vagyok.

Préselt vadvirágok Szlovéniából

1.

Werdnik
Maria, hajadon leány,
szolgáló a felső-stájerországi Judenburgban,
mikor betelének az ő szülésének napjai,
hazatére az alsó-stájerországi Pamečébe,
az ő szülőfalujába,
mely másképp Pametschnek neveztetik,
és szülé az ő elsőszülött fiát,
a törvénytelen Jakobot,
die decimaquinte mensis Julii
anno Domini ezernyolcszázhatvanhárom.

Mindaddig csak a halálában voltam bizonyos,
– és kicsit abban, hogy élt is –,
de te kezdetet adtál a mesének.

2.

Župnijska cerkev Svetega Jakoba,
épült születése után két évvel;

az első templomból csak a kapu maradt,
a régi sírokat is felszámolták már,
és széjjelszórták a hegyen a csontokat –
rohantam, mielőtt végképp késő,
hogy begyűjtsem a belőlük sarjadt virágokat.

Szótlanul néztél – nem untad,
bár különösképpen nem is izgatott,
csak büszke voltál rá,
hogy ük-ükapám nyomára,
két évvel korábban,
te akadtál
a maribori érseki könyvtárban.

Bámultuk egymást:
te megtagadott hun ősödet láttad bennem,
rám Werdnik Jakob nézett vissza a szemedben –
egyenlők voltunk,
egyszerre szerettük és gyűlöltük
egymásban a szlovént és a magyart.

3.

idegen hangzású nevek és préselt vadvirágok.

Harmadik hullám

Az első évben még sokszor
álmodtam kettőnkről: nyár van,
és a tengerhez tartunk újra.
Te vezetsz. Én egy versen agyalok,
de végül nem írom meg soha.
A Zlatna kolekciját hallgatjuk –
romantikus horvát sanzonok
némi turbófolk-beütéssel.

Nosztalgia ébred bennünk,
dicsőnek vágyott múltjaink iránt.
Ösztönös rivalizálás:
Az én birodalmam
különb volt bármely birodalomnál,
eszményi, szép és igaz,
– gondoljuk ugyanazt mindketten –
főleg a tiédnél volt különb.

Amíg Jugoszlávián át vezeted a kocsit,
a Monarchiát látom az anyósülésről.
Erre mondják, hogy párhuzamos világok.

A második évben már
azt álmodom, hogy egyedül ülök
a tengerparton: megint nyár van,
próbálom elképzelni a karantént
a kollégiumi szobádban,
és a maribori utcákat a boltzár idején.
Vajon elvitelre is élvezhető a reggeli
a Lesnina áruházban?

Látom, ahogy visszahúzódik a tenger,
és a helyén hamis megnyugvás önti el
a primošteni partokat.

A kempingben, a kabócás fák alatt
ott pihen egész Közép-Európa,
és a betonozott strandon
együtt pancsol Tito minden népe.
Összesimuló idősíkok. Közös birodalom.

Ó, mennyivel szebben hangozna:
a pandémia szakított el minket egymástól!
Átmeneti korlátozások és lezárt határok,
nem pedig a puszta félelem attól,
hogy mit hozhat számunkra a jövő.

Most már álmomban sem vagy velem.
A szemem előtt zajlott le az egész:
szép lassan visszahúzódott a hiányod,
és előbukkant a fuldokló tengerfenék.
De hamarosan visszatér a víz,
és fogalmam sincs, mihez kezdjek,
ha átcsap felettem a harmadik hullám.

Mountbatten-Windsor

Most, hogy

Fülöp,
Edinburgh hercege
századik születésnapja előtt
alig több, mint két hónappal
elhunyt,

vajon gondoltál-e rám?
Én rögtön arra gondoltam,

ha levelet írnánk a királynőnek,
ahogy mindig is terveztük,
választ, amely úgy kezdődik:
Prince Philip and I,
nem kapnánk már tőle soha,

és talán itt az ideje elfogadnom,
hogy én sem mondhatom többé:
mi ketten.

Utolsó bejegyzés a bányaőrnaplóba

Lassacskán széthullik Werdnik
Jakob sírja,
minden faggyal tovább gyengül,
egyre ridegebb a kötőanyag:
elmállik a brennbergi emlékezet.

Jövőre már biztosan leszakad a tábla,
betűkapcsolatokra törnek a kopott nevek,
és a darabokat örökre elnyeli majd
a nyomokban még kőszenes föld.

De ha egyszer a halomra
rátalál mégis egy szerencsés régész, aki
azt értelemszerűen huszadik századi
magyar munkáscsalád
végső nyughelyeként azonosítja,
tudnia kell, hogy

itt
Werdnik Jakob
nyugszik,
egy elnémetesedett szlovén szénbányász,
és felesége,
az apai ágon cseh,
anyai ágon félig osztrák, félig krobót
Theresia,
valamint tizennégy közös gyermekük,
köztük az ükanyám,
a tragikusan fiatalon elhunyt
Rosa –

ha valaki olvassa,
kérem, juttassa el
ezt az üzenetet

Az időutazás nem lehetséges,

de ha bebizonyosodna,
hogy Hawking tévedett,
tizenhárommillió évet
mennék vissza:

alámerülnék a miocén tengerbe,
egy kihalásra ítélt cápafaj
utolsó áldozatává válnék;
lesüllyednék a fésűskagylók közé,
beborítana az ősfolyók
finom hordaléka.

Lágyrészeim elbomlanának,
csontjaim megkövülnének.

Szárazulattá válna a vidék –
tektonikus erők
a magasba emelnének,
hófehér szikláimon
átvonulna Róma,
azokból épülne fel
Sopron és a Ring;

szögesdrótkoszorú futna
kőkoponyám felett,
hadifoglyok repesztenék
sírboltomat:
játszótere lenne az
egy rákosi gyereknek.

Akkor felszínre bukkannék,
és rám találna,
hogy legalább így,
mészbe zárva,
hadd lehessek végre
apám legféltettebb kincse.

Gömör

Idefent kettévágott karsztvidék
mélyén egymásba érnek
a mészkőben futó járatok.

A denevérek és a szalamandrák
nem ismerik a határ fogalmát:
e jótékony vakságban változatlan
egész az ökoszisztéma.

Összekötnek a repedések.

Odalent százezer évig is eltart
egy ujjnyi területfoglalás.
Csak az ember érintése vethet véget
az összetartozás illúziójának.

Kivilágított cseppkövek nyújtóznak
rendületlenül
elfeketedett sztalagmitok felé:
már sohasem fogadhatják
félbemaradt ölelésüket.

Mesterséges fényben
új jelentést kapnak az ősi alakzatok.

Language relics

I.

I was only able to prolong
this Christmas till now –
you have faded away right now,
as I started to feel disturbed
by the decoration, the wreath, the pine
and the colourful party tapes
thrown on it a week later.
It was pointless to wait for
you to come,
we would not let the candles
burn down anymore.

You faded away exactly the same way
as the previous decade:
without a real winter.
I still find you everywhere
in the apartment. I try to dodge
the faded T-shirts,
a whole drawer for underwear and socks.
Even in the kitchen
you hang on the previous year«s calendar,
dressed in the Slovenian uniform
of volunteer firefighters.
I was so close
to finally understanding,
that »you plus me« is
in first-person dual¹.

II.

Who knows how our mixed language
would have developed,
if we would have used it for a while longer.

If we two²,
just like those thirty-three in Chile³,
would have been stuck in the depth
(in a caved-in metro tunnel in Pest,
or in an abandoned coal mine
in Brennberg⁴ or Velenje⁵,
or in the Postojna System,
in a brlog⁶ of prehistoric animals),

to die alone,
extinct without descendants,
after hundreds of thousands of years
scientists searching for the truth
(along the branches of our siblings)
would find our požar⁷-burned bones
among the bones of cave bears,
and on the walls of our ogenj⁸-smoked hole
our common words scratched into the soot:

vánkoskabát⁹, lónő¹⁰, tengeri kutya¹¹.

*

»So, in this malformed language
the New Ogrska¹² came to its end:

the last try
of sons of former oppressors and oppressed,
suffocated in their own smoke,
a delayed love.

From their cave tomb there is no resurrection.«

¹ Dual (in Slovenian: »dvojina«) is a grammatical number in addition to singular and plural, which still exists in the Slovenian language.
² A made-up word in Hungarian for the first-person dual form, which was »midva« in Slovenian.
³ A group of thirty-three miners were trapped inside the San José Mine in Chile for 69 days. The film »The 33« is based on their story.
⁴ The first coal mine of the Kingdom of Hungary was opened in Brennberg (in German: ‘burning mountain«) in the woods near the city of Sopron/Ödenburg in 1753.
⁵ Velenje/Wöllan is the sixth-largest city of Slovenia, famous for its lignite mining industry.
⁶ The Slovenian word for »den«, »burrow« of an animal. Taken from the Old Slovenian, the word also exists in the modern Hungarian, in which »barlang« means »cave« (originally: »the home of a bear«=»cave«).
⁷ The Slovenian word for »large (destructive) fire«.
⁸ The Slovenian word for »smaller (controlled) fire«.
⁹ A made-up word in Hungarian, literally: »cushion mantle”, meaning: pillowcase, while it is »párnahuzat« in Hungarian.
¹⁰ A made-up word in Hungarian, literally: »horse woman”, meaning: mare, while it is »kanca« in Hungarian.
¹¹ A made-up word in Hungarian, literally: »sea dog«, meaning: shark – a false translation of the Slovenian word for shark: »morski pes«, literally meaning »sea dog«, while is »cápa« in Hungarian.
¹² The Slovenian name of the historical Kingdom of Hungary, while modern Hungary is called »Madžarska« – till the end of WWI, Prekmurje region of modern Slovenia was part of the Kingdom of Hungary, then by the Treaty of Trianon it became part of the Kingdom of Serbs, Croats and Slovenes (the future Yugoslavia).

Neowise¹

Three nights had to pass
until I was able to observe your pale light
under the Great Bear.

You were always there over Vodice,
but I was blinded by the town,
and other attractions of the Sky:
Jupiter, Saturn
and the too-slowly-waning Moon.

Now, as I have finally recognised
your pure being in the darkness of Primošten,
you are already far away and keep going further.

When you are going to return,
after sixthousand sevenhoundred and sixty-six years,
I will not be anymore.

Along with me, your absence, too, will disappear.

¹ The comet which was observable in the Summer of 2020.

Tengerfehérvár¹

One day we will pass
through the Velebits –

in that timeline where we will appear,
the Sveti Rok does not exist:
the mountains, as thick walls, guard
the lost garden,
no tunnels mined in the ground
lead us to the other side.

Thunderstorms accompany us to the peak,
beyond the peak steep
metamorphosis falls down
to the coast.

Just like their lords lost and found,
foreseen by oracles and prophets
for a long time,
the city falls to our feet and surrenders to our flag,
and we are seated on the double throne
of Tengerfehérvár.

There and then,
on those never-existed and never-to-exist,
nor Hungarian, neither Slovenian
coasts dreamt for ourselves,
you can finally confess and disclose,

that I am your co-emperor.

¹ The (almost unknown) medieval Hungarian name of the city of Biograd na moru in Croatia, in the region of Dalmatia, which once used to be the capital of the Kingdom of Croatia.

Pressed wildflowers from Slovenia

1.

The traces of my great-great-grandfather
were found by you some years ago
in the Archives of the Archdiocese of Maribor:

Werdnik
Maria, a maiden
serving-girl in the Higher Styrian¹ Judenburg,
when the day came to give birth,
returned to the Lower Styrian² Pameče,
to her home village,
which is also known as Pametsch,
and gave birth to her firstborn son,
Jakob the illegitimate,
die decimaquinte mensis Julii
anno Domini eighteen hundred and sixty-three.

So far I was only sure of his death
– and a bit of his existence, too –,
but you provided a beginning to the tale.

2.

We followed the river back
from Maribor on, as long as we could:
northward, through misty valleys,
westward, up to Dravograd.
South of the dam
we reached the land, where, for the last time,
at least one and a half centuries ago,
but together, with you, never yet:

Župnijska cerkev Svetega Jakoba³,
built two years after his birth;

of the first church nothing remained but the gate,
the old tombs, too, were abandoned for a long time,
and the bones all scattered on the hill –
I ran, before it was too late,
to collect the flowers sprung out of them.

You watched me speechless – you were not bored,
though, you had not much interest in this either,
you were just proud,
that the traces of my great-great-grandfather
were found by you
two years ago
in the Archives of the Archdiocese of Maribor.

We marveled at each other:
you saw your denied Hun ancestor in me,
and from your eyes Jakob Werdnik looked back
            at me –
we were equal,
at the same time we loved and hated
our common Slovenian and Hungarian entities.

3.

But by now neither of you are here anymore.
Of the two of you, the same is left in the family
            chronicle:

strange-sounding names and pressed wildflowers.

¹ The Northern and Central parts of the Duchy of Styria, a historical region of the Austrian Empire, which remained part of Austria after WWI under the name »Steiermark«
² The Southern part of the Duchy of Styria, a historical region of the Austrian Empire, which became part of the Kingdom of Serbs, Croats and Slovenes (the future Yugoslavia) after WWI, and now is part of modern Slovenia under the name »Štajerska«.
³ St James Parish Church

Third wave

In the first year I was dreaming
about the two of us a lot: it was summer,
and we were heading to the sea again.
You were driving. I was thinking hard about a poem,
but in the end I never wrote it.
We were listening to Zlatna kolekcija –
romantic Croatian chansons
with some turbo-folk strain.

Nostalgia awakened in us two,
for our wished-to-be-glorious pasts.
Instinctive rivalry:
My empire
was far better than any empire,
ideal, beautiful and just,
– both of us were thinking the same –
in particular, it was far better than yours.

As you were driving the car through Yugoslavia,
I was seeing Austria-Hungary from the side-seat.
This is what is called parallel worlds.

But in the second year
I am dreaming of myself, sitting alone
on the beach: it is summer again,
I am trying to imagine the quarantine
spent in your dormitory room,
and the streets of Maribor during lockdown times.
Is the breakfast in the Lesnina mall
perhaps enjoyable for take-away, too?

I am seeing the sea regressing,
and in its place a false reassurance flooding
the coasts of Primošten.

The whole of Central Europe is resting there
in the campsite, under the trees of cicadas,
and on the beaches of concrete
all the peoples of Tito are splashing together.
Huddling time horizons. A common empire.

Oh, how much more beautiful would it sound:
It was the pandemic, we were separated by!
Temporary restrictions and closed borders,
and not the pure fear of what
the future could have brought us.

Now you are not even in my dreams with me.
Everything happened in front of my eyes:
slowly your absence regressed,
and the suffocating sea bottom emerged.
But soon the water is going to return,
and I have no idea what I would do,
if the third wave would crash over me.

Mountbatten-Windsor

Now, as

Prince Philip,
Duke of Edinburgh
died
a little more than two months
before his hundredth birthday,

have you maybe thought of me?
I immediately thought, that

if we would write a letter to the Queen,
as we had always planned,
her answer
would never begin with
Prince Philip and I,

and perhaps it is time to accept,
that I also can no longer say:
us two¹.

¹ A made-up word in Hungarian for the first-person dual form, which was ’midva’ in Slovenian.

Last entry in the mine overseer’s logbook

Slowly the grave of Werdnik
Jakob falls apart,
by every frost it is getting weaker,
the binder is getting more rigid:
the remembrance of Brennberg¹ is weathering away.

Next year, for sure, the plaque will drop off,
the faded names will break into combinations
            of letters,
and all the pieces will be absorbed forever
by the earth which may still contain some traces
             of coal.

But if once this heap
would be found by a lucky archeologist, who
would implicitly identify it as the last resting place
of a Hungarian working-class family
from the nineteenth-century,
he must know, that

here
lies
Werdnik Jakob,
a Germanised coal miner of Slovenian origin,
and his wife,
Theresia,
Czech from her father’s side
and from her mother’s half-Austrian, half-Croatian,²
furthermore their 14 common children,
among them my great-great-grandmother
Rosa,
died at a tragically young age –

if anyone ever reads this,
please, pass on
this message to

¹ The first coal mine of the Kingdom of Hungary was opened in Brennberg (in German: ‘burning mountain’) in the woods near the city of Sopron/Ödenburg in 1753. Throughout the centuries the colony became a melting pot of different nations and languages from all over the Habsburg (later: Austro-Hungarian) Empire with German as their lingua franca. ² The Hungarian term ’krobót’ (in German: ’Krawat’) stands for the local Croatian minority in modern Western Hungary and Burgenland province in Austria.

Time travel is not possible,

but if Hawking’s failure
would be proven,
I would go back
thirteen million years:

I would dive into the miocene sea,
I would become the last prey
of a moribund shark species,
I would sink to the scallops,
the soft alluvion of prehistoric rivers
would cover me.

My soft tissues would be dissolved,
my bones would be getting fossilised.

The area would become dry land –
tectonic forces
would lift me high,
Rome would march through
over my snow-white rocks,
Sopron and the Ring
would be built of those;

a wreath of barbed wire
would run around my skull of stone,
prisoners of war would break
the dome of my tomb:
it would become a playground
for a child from Rákos¹.

Then I would emerge to the surface,
and he would find me,
in order to finally be,
at least this way, embedded in limestone,
the most precious treasure
of my father.

¹ The once German-speaking village of Fertőrákos/Kroisbach lies at the Hungarian shore of Lake Fertő (in German: Neusiedlersee). It is famous for its limestone quarry which has been operating since the ancient Roman times. The so-called Lajta limestone was formed in the Miocene and Pliocene period from fossils of the Pannonian Sea.

Gömör¹

In the depth of a Karst
landscape cut in two on the surface
tunnels in the limestone run through each other.

Bats and salamanders
do not know the concept of borders:
in this beneficial blindness
the ecosystem is still whole.

Cleavages do connect.

Down there any finger size occupation
might take hundreds of thousands of years.
Only the touch of man could bring
the illusion of togetherness to an end.

Illuminated dripstones stretch
steadfastly
to blackened stalagmites:
they could never receive
their incomplete hugs.

In artificial light
the ancient forms gain new meaning.

¹ Gömör county was a historical region of the Kingdom of Hungary which was lost and annexed to Czechoslovakia by the Treaty of Trianon after WWI, today it is part of Slovakia – geographically it covers the UNESCO World Heritage Site Cave Systems of the Aggtelek Karst and the Slovak Karst.